NYUGAT PÁPUA a világ második legnagyobb szigetén terül el, ma Indonéz fennhatóság alatt áll és Irian Jaya néven ismerik. Egykoron Holland gyarmat volt, melyet 1962-ben amerikai segédlettel foglalt el Indonézia. Itt található Indonézia legmagasabb hegycsúcsa, a világ legnagyobb arany tartaléka és vörösrézkészlete. Oslakói a pápuák, akik külsore a melanéziaiakhoz hasonlítanak (sötét bor, göndör haj, alacsony termet). Többségük keresztény, de még élo animista szellemhitükkel érdekes egyveleget alkotva.

Dél Kelet ázsiai 11 hónapos utazásom egyik legizgalmasabbnak ígérkező állomására indultunk. Nyugat Pápuáról éppen akkor olvastam egy újságban, hogy óriási esőzések 120 házat mostak el. Jakartában megvettük a repülőjegyet, de a reptéren derült ki, hogy nincs helyünk, mert nem igazoltattuk vissza a két nappal azelőtt vett jegyünket. Ázsiában vagyunk. Itt minden lehetséges. Szerencsére idefele menet összebarátkoztunk egy repülőtéren dolgozó fiatalemberrel, kinek segítségével rögtön helyesbítették az "elírást", s így másik két ember lett a kieső.

Megérkezvén Nyugat Pápua fovárosában, Jayapore-ba, rögtön túravezetők serege vett körül. Másnap tudunk csak továbbrepülni, mert először, - a területre érkezés előtt - engedélyt kellett beszerezni. Egy helyi forgalomirányítónál aludtunk, aki el tudta intézni, hogy felkerüljünk a Baliem völgybe tartó 32 személyes kisgépre. Ez az egyetlen megközelítési lehetőség a 3500 méter magas hegyek között 1500m magasan elterülő völgyhöz. A magasból a táj lenyűgöző, párába burkolódzó magas hegyek, kacskaringós folyók úsznak el alattunk. Minden zöld és lakatlan.

A húszezer fős lakosságú Wamena-ban landoltunk, mely a Baliem völgy fővárosa, s ami itt mai civilizáció, az az égből szállt alá. Minden szeg, tégla, cement, - a misszionáriusokat és autókat is beleértve - repülőn érkezett. Egy város épült fel a levegőből, ez avatja Indonézia legdrágább helyévé Irian Jaya-t.

Első impresszióm az repülőtérről kilépve: nyugodt csendes utcakép, járókelők, s köztük egy kicsi, fekete, meztelen, pénisztartós emberke teljes természetességgel jön felém nyíllal a kezében. Ütos élmény. Rögtön "Az istenek a fejükre estek" című film képei jutottak az eszembe. A Dani törzs meztelen emberei - orrukban csont, fejükön toll, nyakukban kagylóból készített melldísz, erősen hiányos fogazattal - a városban most azzal ütik agyon idejüket, hogy turistákra vadásznak, aki lefotózza őket jó pénzért, melyet azután alkohol hiányában colára és cigarettára költenek.

Az első misszionárius megjelenése után (1954) elérkezett a völgy lakói számára a pénz hatalma. Az addig önellátó nomád zöldségtermelő őslakosok egyszerre csak megfertőződtek a civilizáció áldásaival, új termékekkel melyet eddig nélkülözni tudtak, s mostanra szükségszerűség lett, amiért súlyos árat kellett fizetni. De a kérdés, hogy a Cola után telik-e fogorvosra? Kíváncsi lennék, hogy a pénz és Cola éhségen kívül a civilizációval érkezett e valami pozitív változás? Ennek jártam utána az elkövetkezendo egy hónapban.

(Persze nehéz eldönteni mi a jó hatás, egyáltalán a behatás jó-e. Lehet mondani, hogy megelőzték a járványokat, de hoztak egy másikat, ami nem múlik el. Mit nyernek és mit veszítenek ezek a népek? Több ezer éven keresztül fennállt ez a kultúra, működött, s most 50 év alatt akkora változásokon mennek keresztül, amiért nekünk évezredeket kellett megélnünk.)

Wamená-ban megismerkedtünk egy tanár családjával, akiknél lakhattunk. Nyolc gyerekük mellett még nekünk is jutott hely a kétszobás kavicsos padlójú faházukban. Szegény család, vacsorájuk üres rizs, tészta, vagy krumpli. Tanári fizetésből ott sem lehet nagylábon élni, így mi pótoljuk gyümölcs, zöldség formában a hiányzó vitaminjaikat.

Napnyugtával minden elcsendesedik, mert az áram a jólét álma, de ok még nem álmodhatnak. Áram Wamena-n kívül nincs, sőt ott is csak az "elitnek". Net-ről pedig ne is álmodjon az idevetődő.

Másnap meglátogattuk a vendéglátónk iskoláját, ahol tanít, de legnagyobb megdöbbenésünkre az udvaron hangszórókból üvöltenek a slágerek. A tanárok előtáncolnak, majd a gyerekek leutánozzák őket. Az angol nyelv tanítása is ismételtetéssel folyik, ezért születnek katasztrófális vizsgaeredmények, ahol még a hét napjait sem tudják sorba tenni 3 év angoltanítás után.

Az indonéz gyarmatosítás után tőkével bíró jávai üzletemberek telepedtek le a völgybe kereskedni, s mind a mai napig egyetlen bolt sincs bennszülött kézen. Ezért vallottam kudarcot, amikor helyi népzenét akartam venni, mert csak jávai popzenéket árultak, hiszen a kereskedők onnan valók. A pápuák egyetlen népi hangszere a bambuszból készült doromb, melyre spárgát erősítettek, s azt húzogatva rezegtetik meg az ajkukhoz tett hangszernyelvet. Ma inkább a gitár kíséri ősi dallamaikat, de ami zene található az is Pápua Új-Guineából vagy Európából érkezett.

A pápuák a mi fogalmaink szerint nem jó üzletemberek, mert még erősen él bennük a közösség fontossága. Ha lenne boltjuk, akkor minden rokonnak ingyen odaadnák, amit az kér tőlük, mert ősi alapszabály: akkor vagy jó ember, ha van valamid és azt megosztod. Ha nem, akkor kiközösítenek. Ezért a falu vezetőjének semmije sincsen, "csak" a szava. Bennük még él az az ősi tudat, hogy csak közösen lehet túlélni. Az egyéni akciók esélytelenek. Ezért is volt az ősi társadalmakban a legnagyobb büntetés a kiközösítés, mert az egyenlő volt a halállal. S persze ezt mi, a messzi múltban civilizáltak már régen elfeledtük.

Erre vezethető vissza, hogy amikor lefényképezzük őket, azért hogy adott egy élményt neked, cserébe ő is szeretne kapni valamit. De hogy ez a kommunikációs közeg ne a pénz legyen, bizony sok találékonyságot kíván tőlünk, hiszen mi "civilizáltak" már egyre kevésbé "áldozzuk" időnket másokra.

Wamena környékét kb. 20 km-es körzetben lehet elérni minibusszal, onnan gyalog tovább. Rázós futam az utak rossz állapota miatt. Bezsúfolódunk a helyiekkel, találhatóak közöttük meztelen emberkék is, akik az ölükben szállítják a piacon vásárolt disznóikat. Vidám hangulatban zötyögünk miközben kíváncsi tekintetek próbálják kifürkészni szememből, hogy milyen is lehet az élet a hegyeken, tengereken túl, ahol ők még sohasem jártak?

Több helyre is ellátogattunk a völgyben, a lakosság mindenhol földműveléssel foglalkozik. Teszik ezt közösen, bottal forgatva a talajt. Én is beállok segíteni, de nehéz kenyér, akarom mondani krumpli, mert itt minden és mindig az. Étkezésük egyhangú, krumplin és zöldségeken túl ritkán esznek sertés húst, mert az az ünnepek eledele. A fűszer, amit ismernek az a só és a chili. Rizst ünnepi alkalmakkor esznek, főleg a városban.

Az asszonyok a "piacon" próbálják a pár szem édes krumplijukat vagy három kupac sárgarépájukat, uborkájukat eladni vagy elcserélni. Ők nem járművel jöttek el a nagyobb falukba, hanem mezítláb legyalogolva a maguk 10-20km-ét, fejükön kézzel font hálóban cipelve a zöldségeket és a legkisebb gyermeküket. A bevételből gyertyát, petróleumot, sót és cukrot vesznek a kereskedőktől.

A völgyben próbáltam "Mummy"-kat (múmia) találni, de ezek az ősi bálványok mar csak mutatóban vannak. S már ott sem. A völgyben mocsarakon vágtunk keresztül, ahol cölöpökön szökdeltünk, kidőlt fákon egyensúlyoztunk, hogy megtekintsük a régi szellemtiszteletük helyét. Óvatosan araszoltunk a lápon keresztül, hogy eljussunk a faluig, ahol állítólag rájuk lelhetünk. De már ott sincsenek. Maradt a kaland és az izgalom, hogy visszatalálunk-e az úthoz. A láp, az láp!

Fűtetővel fedett alacsony kör alakú kunyhókban laknak a falusiak. Középen ég a tűz, azon főznek. A füst a tetőn és a picike ajtón keresztül távozik. Estére ide terelik be disznóikat és a gyerekeket. Így van együtt a család. Kristálytiszta csillagos az ég, s minden este gitárszó hallatszik egy nagyobb kunyhóból. Vallásos dalokat énekelnek elmélyülten, hogy még a tűz is kialszik. Megható ez a bensőséges közösségi érzés így, itt a világ végén, ahol még a madár se jár.

Viszont a civilizáció jön - gyalog. A hegyekben két napot is úton vannak egy darab fémtetővel a fejükön, hogy egy távoli faluban modern legyen valakinek a háztetője. Másnap a cserébe kapott tyúkkal indulnak vissza a völgybe. Pedig a kunyhók, amiben a pápuák élnek, szúnyog- és hőállók, tehát adott viszonyok mellett jobb és élhetőbb lak, mint a modern faház. De hát nem lehet ellenállni annak, ami csillog.

A hegyekben is túráztunk Anguruk települése felé tartva. Hátunkon egy heti élelem és takaró, mert 2-4 ezer méter magasan az esték igen hidegek. A hegyek között fárasztó és kalandos haladni. Gyakran egy folyóban kell gázolni, néhol órákig kaptatunk fölfelé. Ilyen meredek hegyoldalakon is találunk földművelőket, kissé távolabb vízesések, barlangok teszik színesebbé a tájat. Végtelen térélmény. Madártávlatból látjuk a völgyet, sehol egy elektromos vezeték, s a túrista is fehér holló. Az erős nap hatására az orrunk előtt képződnek a felhők, melyekből hamarosan aláhull az eső, s teszi síkossá az ösvényt.