A szembejövők hosszú "áííííi" hangon csodálkoznak el rajtunk, szemükben csodálat és meleg szeretet, miközben hosszan szorongatják kezünket. Talán ezek a találkozások a legmarkánsabb érzelmi emlékeim erről a népről, mert ez nem az az iskolában betanított "Hello Mister" formula, hanem belülről megélt őszinte öröme a találkozásnak. Az úton sok meztelen emberke jön velünk szembe. Ha szerencsénk van, akkor nő is akad fűszoknyában félmeztelenül, de ők inkább a kivételek.

Világtól elzárt falvakon ballagtunk keresztül, ahol az egyetlen út egy keskeny ösvény a meredek hegyoldalon. A helyiek mindig útbaigazítanak, néha csapodnak hozzánk egy darabon. Útközben hihetetlen helyeken, távol minden falutól pár darab zöldséget áruló asszonyokra bukkantunk.

A falvakban mindenütt gyerekek sokasága vesz minket körül. Szinte az egész falu megcsodál minket. Kommunikáció gyanánt egy Világjárót mutatok nekik. Az egész falu kézről kézre adja, megfontoltan nézegeti a képeket, s amikor egy kocsi képét meglátják és felismerik, akkor azt mondják: taxi. Számukra nem elképzelhető, hogy valakinek csak úgy, magának, saját részre lehet egy autója.

Reggel a 60-70-es évek slágereire ébredünk ultra-rövidhullámú sistergéssel elegyítve, mert a rádió elért ide is, s heti egy alkalommal dani nyelven is sugároznak. Ez a kapocs a külvilággal, no meg Jézus imája.

Vasárnap én is hozzácsapódtam egy templomba igyekvő csoporthoz. Pentakosta protestáns templomba vitt a lendület. Életem egyik legmegkapóbb istentiszteletén vettem reszt. Valódi közösségi élményt nyújtott. A hétköznapi öltözetben odalátogatók mellett voltak "koteká"-t (pénisz tartót) viselő férfiak is. A férfiak jobb, a nők baloldalon ültek a földön, s ha úgy alakult, a nők szertartás közben szoptatták meg csecsemőjüket.

Az imát átszellemülten mondták, majd gitárkíséret mellett énekeltek, s átéléssel zokogtak. A legfelemelőbb az volt, hogy néhány meztelen bennszülött is tapsolt és sírt velük. A szertartás végén pedig mindenki egy-egy édesburgonyát vitt ki az oltárhoz perselyezés helyett, majd a templomkertben levezetésképpen egy kis kurkászás következett.

Sok faluban nehéz kikerülni a turista szerepből, de mikor megérkezünk egy faluba és látjuk, hogy majd mindenkin gennyes sebek sokasága éktelenkedik, melyet állandóan legyek lepnek be, elővesszük a fertőtlenítőszert, kezeljük keléseiket. Szomorú hogy az orvosi ellátás teljesen hiányzik ezekből a falvakból, s pici csecsemők szenvednek egyszerű gyógyszerek híján, s sürgos probléma esetén a hegyek között két-három-napi járóföld elérni a segítséget. Napközben emberek jönnek hozzánk gyógyírért hát- és fogfájásukra, remélve, hogy az idegen csodát tesz velük.

Táplálkozásunk elég egyoldalú. Krumplin kívül répa, zöld levelek, banán, cukornád még a felhozatal a piacon. Hozott rizsünket megfőzetjük valamelyik családdal, vásárolunk hozzá zöldségeket, s együtt esszük meg. Láthatóan nagyon örülnek nekünk, részévé válunk hétköznapjaiknak, szokásaiknak. Ezután olyan szeretettel vesznek körül, melyet nem tudok elfelejteni. A falu lakói őszintén mosolygósak, és kedvesek egymáshoz is. Egy kis égi paradicsom ez itt, 3000 méter magasság tájékán. Gyerekek fogócskáznak, fűkarikát fújnak egymásra, golyót dobnak, a nagyobbak nyilaznak, a kisebbek kókuszból készített autót tologatnak. Egy érzékenyebb gyerek játék-gitárján pengetget, mindig ugyan azt a dallamot. A "dead man" című film hangulata csapott meg. Valahogy földön túli minden, ami itt történik.p>

A falu feletti hegyekben egyik este gyerekek egy csoportja lándzsákkal a kezükben, harci dallal és mozdulatokkal búcsúztattak a napot. Most már teljesen bejött a "pápua feeling", távol utaktól, elektromosságtól, közel a természethez és a csillagokhoz. A csend keveredik az URH adok sistergésével tényleg 50-60 évet visszaszálltam. Megállítanám az időt! Egy harcos nép békés és boldog pillanatai.

Egy héttel később elindultunk felfedezni a völgy nyugati lakóit, akik nagy pénisztartóban láthatóak a heti piacnapon. Útközben egy Tiom nevű faluban belefutottam egy igazi krumplisütési szertartásba, amelyen az egész falu részt vett. Felizzított kövekre helyeztek füveket, majd arra a krumplit, másféle füvet, zöldségeket, s a füvek gőzében puhultak meg a zöldségek. Az egész falu együtt tüsténkedett a "rakott krumpli" elkészítésénél. A lényeg, hogy vidám hangulatú volt az egész.

Szállást az egyik árus boltjában kapunk, aki nagyon büszke volt, hogy ott alszunk nála. Még az olajlámpát is beizzította, hogy legyen világunk, s persze itt is kint szorongott a falu apraja nagyja, hogy minket láthasson. Mintha UFO-k érkeztek volna személyünkben. Káprázatos csillagfényes este a dombtetőn ücsörgő fiatalok gitárral kezükben, merdaka-ról szabadságról) énekeltek, álmodoztak. Rokon lelkű nép, akik még a történelem történelmét élik. Szeretem őket.

Jó-e ha valaki több-mint turista? Jó-e ha valaki a lelkükbe akar nézni, s nyitott a valóság megismerésre? Avagy jobb csak a szépre emlékezni? Utazása során erről ki-ki maga dönt. Én csak megosztom, amit látok-hallok. Közben végtelen bizalmat, szeretetet kaptam a pápuáktól, reményt látnak bennem helyzetük változását illetően. De a szomorú valóság az, hogy változást csak maguktól remélhetnek, én csak egy "turista kultúrantropológus" vagyok, aki néhány hónap múlva tovább áll. Amit én tehetek, hogy hírüket viszem a világban, hogy még létezik egy ilyen nép. Hogy meddig?

Történelme

A sziget keleti fele Német gyarmat volt, mely a világháború után elnyerte függetlenségét és Pápua Új-Guinea néven önálló, független országgá vált. Nem így Nyugat Pápua mely holland érdekeltség volt a 18. századtól - amit a II. világháború alatt a Japánok vettek birtokoltak pár évre. 1962-ben Indonéz katonaság foglalta el a szigetet amerikai támogatással, melyet 1969-ben "szabad" választás eredményeképpen Indonéziához csatoltak. A szigeten található a világ 2. leggazdagabb vörösréz bányája és a világ legnagyobb aranytartaléka, melyet egy amerikai cég birtokol. Ők most Indonézia legnagyobb adófizetői, de 90%-ban nem pápua munkásokat alkalmaznak.

A "Szabad Pápuáért Mozgalom" gerillai próbálnak harcolni a hegyekben, dzsungelekben a terület függetlenségéért. A völgyben ezért Indonéz katonai bázisok, ellenőrző pontok és rendőrörsök sokaságát találni. Minden áthaladótól pénzt vagy cigarettát kérnek, mert a fizetésük nekik sem versenyképes. A helyiek ki vannak szolgáltatva a fegyvereknek, mert könnyen eltűnhet az akire ráfogjak, hogy ellenálló. Figyelemfelhívásból néha elrabolnak turistákat a gerillák, hogy legyen sajtójuk külföldön, de soha nem ölik meg őket.

INFORMÁCIÓK,

A háborúk

A pápuák a harcaikról híresűltek el, melyek már nem élnek mindennapjaikban. Általában nem területért folyt a harc, hanem a fennálló hierarchia megdöntéséért, megmutatni a szomszéd falunak, hogy mi magasabb rendűek, bátrak és férfiasak vagyunk. Ezért a harc csak a első halottig tartott, utána ki-ki visszavonul halotti vagy győzelmi torra. Lényeg, hogy legyen ok az ünneplésre, lehessen szertartást rendezni, disznót ölni, jókat enni, Aztán egy hét múlva jön a revans. A csaták komoly "játékszabályok" szerint zajlottak. Érdekes, hogy "nem ér" felgyújtani a másik házát, de asszonyát elrabolni, megölni azt lehet.

A disznó a kultúrájuk alfája és omegája. A gazdagság fokmérője és az ünnepségek kulináris szenzációja, melyért földet, hatalmat, feleséget vehet, ellopása esetén háborút indíthat. Ha valakit megsértett, vagy más feleségét elcsábította, azt kompenzálhatták disznóval.

A kannibalizmus

A kannibalizmus korábban is csak szimbolikus formában létezett, jórészt a szomszéd falu bosszantására. Erre utal az is hogy az ellenség számára is látható helyen tettek, az asszonyok megtapostak az áldozatot, majd a sütés után mindenki csak egy darabkát evett, jelezvén, hogy az ellenség nem más mint disznó, tehát alacsony rendű. Ezt persze egy revans követte újabb áldozattal, s így tartottak életben a harcolósdit. Ez a férfiak játéka volt, míg a nők a földeken dolgoztak.

KÉPALÁIRÁS, ÉRDEKESSÉGEK STB.

A hegyek között gyakran találkozunk asszonyokkal, kiknek amputálták az ujjait. A régi hagyomány szerint ha valaki elveszti egy családtagját, annak egy ujját levágják. Itt átlag mindenkinek 8-10 testvére, gyereke van.

Gyerekek és felnõttek bámulnak meg különösen csodálkozva azon, hogy túravezetõ nélkül mertünk elindulni.

A ház amiben alszunk a legizgalmasabb az egész falu számára. Mindig találnak valami okot, hogy bejöhessenek, míg az ajtón kívül rekedtek egymás nyakában ülve tülekednek, hogy belássanak, mit is csinál ez a két különös ember. Ha az ajtó csukva, akkor az ablakon keresztül kandikálnak be a gyerekek.

Találkozunk egy kulturális 'köztes' állapottal, egyveleggel, mely az õsi tradíció megbomlásával és a kereszténység nem teljes térhódításával járt. Hagyományosan a Pápua emberek poligámok, mely szisztéma működött amíg a falvak férfi lakossága háborúskodott egymással, így egy férfira több nõ juthatott. Ezt a szex tabu is támogatta, miszerint a szülés után 3-5 évig a nõ számára a szex tilos. Ez nem okozott feszültséget, hisz a férfinek volt másik felesége. S nyilván a jó harcosok maradtak életben, s az ő génjeinek reprodukálásán dolgozott több nõ. A háborúskodás és a kannibalizmus elmaradásával a nemek aránya kiegyenlítõdött, így a kevésbe harcos férfiak nõ nélkül maradtak. Ez sok félrelépésre és félreértésre adott okot, mely levezénylésében ma a rendõrség segít pénzért. A másik kínálkozó megoldás viszont a prostitúció, de ez fertõzések terjedését segíti elõ. A kereszténység egyrészrõl áthatja mindennapjaikat, de még nem olyan erõs mint a hagyomány és a nemi ösztön, s nincs jelen az élet jelentõs pontjainál.